Miről is szól a fesztivál?!

Szank településen már TIZEDIK alkalommal lesz idén Méz és Meggyfesztivál, amely Bács-Kiskun megye legnagyobb és legsokszínűbb gasztronómiai fesztiválja. Szankon elsősorban a homokos talajnak köszönhetően különleges ízvilágú meggy terem. Erről a területről származik a hazánkban egyedülálló selyemfű méz is, amely az itt termő vad- dohánynak köszönhető. Mindkettőt ünneplik a fesztiválon, ahol helyi mézes és meggyes finomságok, Meggykirálynő és Mézkirály választás, valamint számtalan más program várja a gyermekeket, felnőtteket egyaránt.

 

A Méz és Meggyfesztivál a település legnagyobb nyári rendezvénye. 2009 óta minden évben a meggy érésének idején, általában június végén kerül megrendezésre. A fesztivál kétnapos, ahol a vendégek megismerkedhetnek és kóstolhatják a helyben készített mézeket és a helyben termett meggyet, valamint az ezekből készült gasztronómiai ínyencségeket. A szórakozásról neves sztárvendégek – énekesek, humoristák, színészek, ügyességi versenyek, változatos és ötletes programok gondoskodnak. A fesztivál specialitásai: a meggybólé, meggypálinka, meggylekvár, csokis meggy, meggyes rétes, meggyes lepény és a helyi mézkülönlegességek – közöttük a selyemfű méz is. Hagyomány a Meggykirálynő és Mézkirály Választás, valamint az Aranytepsi süteménykészítő verseny.

A rekordkísérletek között szerepelt már a világ leghosszabb (3,62 km) mézesmadzagjának elhúzása; a világ legnagyobb meggy – Magyarország térképének az elkészítése; a léggömbökből készülő mézsejt, benne páros meggyel, amit több mint ezer ember segített „kirajzolni”. Elkészült a világ leghosszabb (4,4 m) meggyes-mézes lángosa, és legtöbb meggyes-mézes sütemény egyszerre kóstolásának a rekordja, amely 420 fő.

 

A településen kívül legtöbben a környékről érkeznek a fesztiválra, de az ország más tájairól, még külföldről is idelátogatnak, hogy résztvevők lehessenek a rendezvényen. Az első két évben a fesztiválon kevéssel ezer fő alatti volt az érdeklődők száma. A 3. fesztiválon több mint ezren vettek részt. 2012-től a rendezvényen résztvevők száma meghaladta a 2 ezer főt. A fesztivál programsorozatát évről-évre, újabb és újabb érdekes és ötletes programokkal bővítik a szervezők.

Szank

Szankon látták a kóborló macit!

Egy ország keresi a fiatal medvét, aki most Szankon tünt fel. Több megbízható helyi forrásunk is megerősítette, hogy Szankon látták legutóbb a macit. A település polgármestere, Patkós Zsolt meghívására indult útnak a medve Szlovákiából, de hamarabb ért ide a tervezettnél, hiszen a településen június 22-én és 23-án rendezik meg a 10. Méz és Meggyfesztivált, amelynek a jubileumi dátumon ismét a szanki Maci Laci lesz az egyik állandó vendége. A szlovák rokon továbbra is lázban tartja az országot, de ha valóban feltünne Szankon, június harmadik hétvégéjén olyan sztárok társaságábn léphet majd színpadra, mint Majka és Curtis, Csepregi Éva, a New Level Empire, a KOZMIX, Danics Dóra vagy épp a Bob-Bon és az UFO együttes.

Válasszon az alábbi menüpontokból.

Imserkedjen meg a további programokról.

További információ

További képek!

Hogyan jön el?!

Szervezők|Műsorvezetők

E-mail: szankmuvhaz@szank.hu Telefonszám: 70/412-0881
Tóth-Deme Anett
Kísérő programok, Aranytepsi díj
E-mail: info@newdaycasting.com Meggykirálynő Választás
Korsósné Szanyi Ica
New Day Casting & Model Agency
Telefonszám: +36-20/95-08-015
Bartalos Tamás
Mézkirály Vetélkedő
Telefonszám: 70/443-2852
Vinczéné Nemcsok Mónika
Rendezés, árusok
Szécsényi Barnabás|Juhász Gergely
Rendezés, vizuál|Grafika